KKA - ERG SZKI - TÁMOP-3.1.4-09/1/2009-0027
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Megvalósítás elemei
 
A Média-Reklám projekt indítása

Jó napot mindenkinek!

 

Valamennyien együtt vagyunk most, itt az aulában, de a 12.-esek már lélekben az érettségire készülnek. Őket ez ügyben békén hagyjuk.

 

A többiekhez szólok tehát! A 9. 10. 11-es osztályok tanulóihoz.

Az elkövetkező hetekben valami újjal, különlegessel fognak találkozni.

Percről percre éri magukat a reklámok özöne, már szinte észre sem veszik, csak azokat, amelyek oly erős intenzításúak, hogy áttörik a „figyelemküszöbüket”.

 

Most hallottak egy olyan szakkifejezést, amellyel a tanárok nap-mint nap megküzdenek, miközben az ismereteket, mint maguk által nem mindig keresett portékát - próbálják „elsózni” maguknak az órákon.

Nos,  igen, most valami egész más következik, mint eddig:

 

Az órarend, a mindennapi tanórák keretében naponta több órán át a piacgazdaság egy eddig ismeretlen, bár mindenki által folyamatosan érzékelt szegmensével, a MÉDIÁ-val, azon belül is a reklámmal fognak foglalkozni.

Ez nem azt jelenti, hogy közben mást nem tanulnak, s hogy nem lesznek tantárgyi órák.

Lesznek! De ezek mellett:

 

Megismerkedhetnek a reklám történetével, elemezni fogják annak üzeneteit, sőt eljutnak addig, hogy kreatívitásukat felhasználva kooperatív kiscsoportokban saját reklám üzeneteket is megfogalmazzanak. Akik ebben a legügyesebbek, azok egy 4 napos vidéki reklámfilm-forgatáson is részt vehetnek majd, s új, nem mindennapos élményeket szerezhetnek az alkotásról. Az elkészült reklám-klipeket valamennyien közösen megtekintjük majd és a szakmai zsűri mellett közönségdíjakat is kiosztva eldöntjük, melyik tetszik a legjobban.

Mindenki előtt nyitva áll tehát a lehetőség, hogy eljusson a 3 napos vidéki forgatásra – közben nem kell suliba jönni – s még díjat is kaphat, ha elég ügyes.

A legjobb alkotás felkerül a suli TÁMOP-os honlapjára.

 

Röviden ennyi. Azaz csak Önökön múlik, eljutnak-e egy 3 napos élménytúrára a reklám világába. Érdekli ez magukat? Igen? Hadd halljam még egyszer! Akarnak forgatási táborba menni? Akarnak díjat nyerni alkotásukkal?

Akkor ennek megfelelően tevékenykedjenek az elkövetkező 3 hétben, amit megszakít ugyan a húsvét ünnepe és néha órák is lesznek, de a fő cél, hogy nyitott befogadók és kreatív ötletgazdák legyenek e 3 hétre.

Azonban az itthon maradók sem henyélhetnek. A készülő filmekhez fognak plakátot készíteni, ill. kedvező fogadtatásukért kampányolni. S természetesen ugyanolyan szép díjakat nyerhetnek az eredményes csapatmunkáért, mint a filmesek.

 

 

 

                                                                                                          Hárs István

                                                                                                          igazgató

 

 
Fontos linkek
 
Együttműködés

 
Naptár
2025. December
HKSCPSV
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
<<   >>
 
Idő
 
Vendégek
Indulás: 2009-11-21
 

Debrecen Nagyerd&#245;aljai, 150m2-es alapterület&#251;, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO.GPORTAL.HU ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    "TEKERJ VISSZA" - RÉGI KERÉKPÁROK IDÕSZAKI KIÁLLÍTÁSA - BAJA TÜRR ISTVÁN MÚZEUM    *****    Naruto rajongói oldal! Felkerült John Man Ninja címû könyvének elsõ fejezete. Olvass, Filmezz, Tanulj!! KONOHA.HU    *****    Debrecen Nagyerd&#245;aljai, 150m2-es alapterület&#251;, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.